A TURISZTIKAI FEJLESZTÉS TERÜLETEI

ATTRAKCIÓMŰKÖDTETÉS


Az attrakció olyan természeti vagy ember alkotta erőforrás, amely megfelelő szolgáltatásokkal és kínálati palettával rendelkezik, és ami önállóan vagy más attrakciókkal együtt képes az adott térségbe vonzani a látogatókat. Attrakció lehet egy vár, egy kastély, egy múzeum, egy gyógyfürdő, egy strand, egy turistaútvonalon megközelíthető, kiépített kilátó, de attrakciónak minősülhet egy-egy rendezvény és fesztivál is. Az attrakció lényege, hogy élményt nyújtson a látogatónak, a turisztikai attrakciók fejlesztésének középpontjában éppen ezért a látogatói élmény teljessé tétele áll.

https://kisfaludyprogram.hu/assets/img/fejlesztes/attrakcio.jpg

Az attrakciófejlesztés terén az állam jelentős befolyással bír, hiszen az attrakciók jelentős része köztulajdonban van és a közszféra szervezetei üzemeltetik azokat. A piaci alapon működő attrakciók fejlesztése esetében meg kell vizsgálni, van-e jogosultsága az állami szerepvállalásnak, és ha igen, milyen formában és mértékben.

Az állami turizmusirányítás csúcsszervezeteként a Magyar Turisztikai Ügynökség fejlesztési tevékenységével egyrészt új attrakciók létrehozásához kíván hozzájárulni, másrészt szeretné a már meglévők vonzerejét növelni, de cél az is, hogy a csak ritkán látogatott helyszíneket a turisták számára elérhetővé tegye.

Az attrakciókat egymáshoz képest is értelmezni kell a fejlesztésük vizsgálatakor a párhuzamosságok elkerülése és a későbbi fenntarthatóságuk érdekében, ami az egyik legfontosabb kritériuma egy-egy támogatott fejlesztésnek. Ügynökségünk célja, hogy az egyes élménypontokat aztán élményláncba tudja kapcsolni, és célcsoportra szabottan olyan élménycsomagokat menedzseljen, és/vagy segítse a piaci bevezetésüket, amelyek jelentős keresletbővülést eredményeznek az adott területen.

Az MTÜ az attrakciók mellett alapinfrastruktúrát is fejleszt: szálláshelyeket, vendéglátóhelyeket és közlekedési kapcsolatokat, hogy az attrakciókhoz látogatók minél zökkenőmentesebben juthassanak el a helyszínre, és a közelükben minél jobb körülmények között tölthessék az idejüket.

Az attrakciófejlesztések elsődleges helyszínei az MTÜ által lehatárolt desztinációk, a fejlesztések finanszírozása uniós és hazai forrásból valósul meg. A desztinációkon kívül is találhatók ugyanakkor olyan potenciális attrakciók (természeti és kulturális örökségi emlékek, gyógyhelyek, gyógyfürdők), amelyek fejlesztése indokolt lehet, ezeknél szintén meg kell vizsgálni a pontszerű vonzerők hálózatba rendezésének lehetőségét.

Az MTÜ által közreműködő konzorciumi partnerként segített fejlesztések között szerepelnek az Európai Uniós forrásból megvalósuló GINOP és VEKOP turisztikai konstrukció keretében turisztikai célú forrásaiból kastélyok, várak, örökségvédelmi helyszínek fejlesztése, a bemutatás módjának javítása, turisztikai kerékpárutak és aktív turisztikai hálózatok fejlesztése, gyógyhelyi komplex turisztikai fejlesztések, egyházi kulturális örökség helyszínek turisztikai célú fejlesztése, nemzeti parkok, világörökségi, illetve örökségi várományos helyszínek területének fejlesztése, valamint kulturális, gasztronómiai vonzerőkön alapuló térségi hálózatok kialakítása, meglévők fejlesztése. Az MTÜ saját maga is generál projekteket, melyekbe együttműködő partnereket von be, jellemzően a fejlesztés helyén illetékes önkormányzat, illetve az üzemeltetők köréből.

A hazai forrású projektek esetében az Ügynökség a projektgazda vagy közreműködő szerepét tölti be, az uniós finanszírozású pályázati konstrukciókban konzorciumvezetőként vagy kötelező konzorciumi tagként vesz részt.

Az MTÜ tölti be a Magyar Állam nevében a tulajdonosi joggyakorló szerepét az alábbi vezető, örökségvédelmi helyszínek esetében:

  • Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft.
  • ÓNTE Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft.