Látássérült verzió
Menü

Új szemlélet a balatoni strandfejlesztésben

A balatoni strandok fejlesztésére kiírt pályázat több szempontból is újdonságokat hozott.

A Balatoni strandok fejlesztésére 2017 áprilisában kiírt támogatási konstrukció az első olyan típusú pályázat volt, ahol a Magyar Turisztikai Ügynökség előzetesen, turizmusszakmai és műszaki megvalósíthatósági szempontból is megítélte a fejlesztéseket, szakmai támogatása pedig végigkíséri a projektgazda önkormányzatokat a pályázat benyújtása és megvalósítása során is.

A Kisfaludy Program pilotprojektjének tekinthető strandfejlesztési felhívás több új típusú elemet is tartalmazott.

Teljes körűnek tekinthető abból a szempontból, hogy támogatásban részesült az összes balatoni fizetős strand fejlesztési elképzelése, illetve amely település ilyennel nem rendelkezik, ott a szabadstrand fejlesztése. Olyan kistelepülések is indulhattak és támogatásban részesültek a pályázaton, amelyeknek az alacsony lélekszámuk miatt korábban elestek ettől.

A pályázati eljárás egyszerűsítését szolgálta, hogy a strandtulajdonos települések fejlesztési igényeit a helyszínen előzetesen felmérte és egyeztette a Magyar Turisztikai Ügynökség, s ez alapján határozta meg a támogatható tevékenységek körét. Mindez gyorsított elbírálással párosult: a pályázati értesítést a dokumentáció benyújtását követő 5 napon belül megkapták a kedvezményezettek. Újdonság volt az is, hogy a megítélt támogatás 80%-át előlegként megkaphatták az önkormányzatok.

A családbarát és a desztinációs szemlélet jegyében speciális feltételként pályázati elvárás volt, hogy a támogatott strand vezessen be családi jegyet, amennyiben ilyennel nem rendelkezik, valamint együttműködési kötelezettséget írt elő a standoknak a helyi vagy a szomszédos településen található szálláshelyekkel, hogy azok csomagajánlatban értékesítsenek kedvezményes strandbelépőket.